Nagyon lemaradtam a Dio felújításának kommentelésével, így most egy picit hosszabb lesz a poszt, mint ahogy terveztem.
A moci nem túl rég...
Sajnos a sok meló mellett nem nagyon marad szabadidőm, de próbálom pótolni az elmaradtakat, hátha valakinek segítségére lesz ez a cikk a felújításban.
Az előző poszt végén írtam egy apró problémáról, ami a következő volt:
Meló után, hazafelé menet tettem egy kört a mocival, hogy járassam, és egy furcsa "daráló" hang kíséretében megszűnt a hajtás. Satufékkel megálltam, és azonnal leállítottam a mocit. Nem mertem beindítani a csúnya hang miatt, ezért hazatoltam. A hang a variátor felől jött, így mikor hazaértem, lekaptam a variátorfedelet, és láttam, hogy az első ékszíjtárcsát rögzítő anya fellezult, és megszorult az ékszíj. Sajnos ez az én hibámból történt, mert vettem új görgőket és a csere után nem húztam meg eléggé az anyát.
A régi görgőkből 5 különböző méretű és tömegű volt a mociban, ezért kellett kicserélni.
Néhány fórumon azt olvastam, hogy a 70-es hengerhez a 10,5grammos görgőket ajánlják, ezért ilyet tettem a gépbe. A csere közben egyúttal kitakarítottam a variátor házát is.
A 10grammos görgők
Szerencsére a semmi nem sérült meg, így miután mindent visszaraktam a helyére, és jó alaposan meghúztam az anyát, folytatódhatott a bejáratás, ami a továbbiakban sem ment zökkenőmentesen.
De haladjunk kronológiai sorrendben.
Folytatódott szépen lassan a kicserélendő alkatrészek beszerzése.
Vettem egy új szívatót:
Az új szívató
Itt már kibontva
Régi és új
A csere pofon egyszerű, mert csak 2 csavar fogja az egészet. Csak arra kell nagyon odafigyelni, hogy tiszta legyen a karburátor külseje és környéke, nehogy valami kosz jusson a szerkezetbe.
A helyén
Egy oldalsztendert:
Még a zacsiban...
Ezt elég egyszerű volt felrakni, annak ellenére, hogy gyárilag nincs oldaltámasz a Dion, és ezáltal felfogatási pontja sincs. Egy munkatársam segítségével egy szögvasat használtunk tartókonzol gyanánt, aminek az egyik oldalát leflexeltük, így kialakítva az ütközőt a támasztókarnak.A váz egy merevítőjéhez hegesztettük a vasat, és igy csak az oldalcsíkból kellett kivágni egy darabot, hogy a rugó elférjen alatta.
Szerencsére az alsó idom elég magasan felkanyarodik az oldalcsík alá, így nem feltűnő a kivágás.
Ilyen nem sok Af34-esen van...
Pedig nagyon jól jön a mindennapokban, és egyszerű megcsinálni...
Az olajszintellenőrző nyíláshoz egy új csavart, amit sajnos még nem tudtam berakni, mert elbaszták a menetet, de majd ezt hamarosan javítom.
Sajnos ő még vár a sorára....(azóta is)
A karbi is kapott egy felújítókészletet. Lényegében csak az úszóház tömítése volt rossz, de természetesen mindet kicseréltem.
Ilyen az alapos csomagolás...
Elég sokmindent zsúfoltak a zsugor alá...
Vettem még egy Dio matricakészletet, mert hiányoltam a Dio feliratot a mociról, és mivel a festést későbbre terveztem, így fel is kerültek rá.
A matrica, amit másodjára már nem ilyen színben küldtek, de elmegy
Az egyik internetes aukciós portálon is találtam néhány olyan alkatrészt, amit nem tudtam újként beszerezni.
Ezek közül az egyik a középsztender volt:
Szinte mint az új....
Amit korábban újként vettem a boltból, az az előző szériákhoz való, és nem volt jó erre a mocira. Ideiglenesen felraktam ugyan, de csak a megfelelő érkezéséig.
Itt már egy ideje használom
Problémák adódtak a gyújtással is kb. 200km megtétele után, ezért vennem kellett egy állórészt, és egy gyújtótrafót is. A csere gyorsan meg is oldotta a gyújtásproblémákat. Ha már így belemerültem, vettem egy új gyertyapipát és egy alacsonyabb hőértékű Brisk gyertyát a bejáratáshoz. A neten kutakodva megtaláltam az eredetileg ebbe a mociba való NGK gyertyát is, ebből is vettem egy zavarszűrős változatot(a gyári könyv szerint a szűrő nélküli is használható), amit a bejáratás után, a hideg idő beköszöntéig használtam. Leginkább magas fordulaton érezhető különbség, a magasabb hőértékű javára.
Amint beköszöntöttek a hajnali fagyok, visszaraktam a Brisk gyertyát, mert ezzel hidegben könnyebben indul a gép.
A tekercseken látszik, hogy használt...
Idő közben ki kellett cserélnem a vadonat új akksit is, mert nem vette fel a töltést, de ezt garanciában intézték, bár nem egyszerűen. Ahol vettem az első akksit, ott a bolt tulaja visszavitte a forgalmazónak a hibás darabot, de a forgalmazó írásos szakvéleményt kért volna az akksiről, ami többe került volna, mint maga az akksi. A bolt tulaja így inkább, hogy elkerülje a további hercehurcát, visszaadta nekem az akksi árát, én pedig a neten rendeltem egy jobb minőségűt, ami a postaköltséggel együtt került annyiba, mint az első. Ez azóta is probléma nélkül működik, még most a hajnali -10 - -15fokokban is.
Vettem még egy hátsó sárvédőt, amit újonnan nem találtam sehol, de szerencsére olyat fogtam ki, amin egy árva karcolás sincs.
A sárvédőn nem...
A felszerelése nagyban védi a karbit a felverődő kosztól.
Jól mutat rajta...
És rengeteget véd
Ki kellett cserélnem az akkusarut is, mert elég szar állapotban volt.
Itt még kicsomagolás után
Sajnos a vezetékeket már többször blankolták, így nagyon rövidek voltak, ezért az "új" sarun lévő vezetékeket összeforrasztottam a régivel, majd gondosan leszigszalagoztam a csatlakozásokat. Tudom, hogy a zsugorcső szebb lenne, de tutira akartam menni, és jó vastagon elláttam szigetelőanyaggal őket, ezért lett ilyen csúnya szigszalagos megoldás választva.
Tudom, hogy csúnya, de úgyse látszik, és bevált...
Vettem új fékbowdeneket is. Hátra volt Af34-esre való:
A hátsó fékbowden
Előre nem találtam Af34/35-öshöz valót, így rendeltem Af24-ere valót, ami nagyon hosszú lett. A forgalmazó 30 napon belül kicserélte volna, de oda-vissza annyi lett volna a postaköltség, hogy egyszerűbb volt rendelni egy másikat. Miután tanultam a lustaságom hibájából, már leszedtem a bowdent, és a mérés után kiderült, hogy az Af27-esé jó hozzá. Igaz, hogy pár mm-el rövidebb, de annyi még belefér.
Azt mondjuk nem értem, hogy ha van hátsó, miért nincs első is?
Természetesen a fékbetétek cseréje sem maradt el.
Ők is szépen zsugorozva...
A hátsó kerék elég nehezen jött le. Az anyát sehogy sem tudtam meglazítani, így elmentem egy falubelihez, aki oxigénnel felhevítette az anyát, ami ezután már engedett a lazításnak.
Jóféle.....
Hibás volt a benzinpumpa membránja is, mert nem zárt jól a membrán, és visszaengedte a tankba a benzint, így rövid, egy-két órás állás után csak sokadik rúgásra, vagy hosszas indítózásra indult csak a moci. Mivel membránt nem találtam, így kénytelen voltam venni egy komplett binzinpumpát is, ami egy kicsit zsebbenyúlós volt, főleg, hogy csak egy kis tömítetlenségi probléma volt az eredetivel. A csere után a probléma megszűnt.
E
zért kicsit sajnáltam a pénzt...
De nem volt mese, meg kellett venni...
A további használat során rájöttem, hogy nagyok ebbe a motorba a 10gr-os görgők. így inkább a gyári 8,5-grammos görgőket rendeltem bele. A csere után nagyon fürge lett a gép. A szerelés alkalmával újra végignéztem a variátorszíjat, mert bizonyos sebességeknél furcsa rezgést éreztem, és sztenderre állítva lehetett érezni, hogy a variátortól jön. Ekkor vettem észre egy kis sérülést a szíj oldalán, ezért cseréltem ezt is. Valószínűleg akkor sérülhetett meg, amikor lelazult a külső tárcsát rögzítő anya.
Az új szíj
A régi helyén...
Vettem még egy zárgarnitúrát is a motorhoz, mert már kopott volt a gyújtáskapcsoló, amin nem segített a kontaktspray, és az ülészár is működésképtelen volt. Sajnos még a zár ülést rögzítő szerkezete nem 100%-os, de idővel ezt is kijavítom.
A zárkészlet doboza...
Itt már doboz nélkül...
Kicsit alacsonyabbról....
Ülészár a helyén...
Szebben csillog, mint a régi, és nem mellékesen működik is...
A gyújtáskapcsoló hátulról...
És szemből
A tanksapka fedele is megkapta a magáét....
Ez is javít valamit az összképen...
Azóta kb. 90%-osan lefestettem a motort, már csak a variátordekli, és a légszűrőház, illetve az ahhoz kapcsolódó terelőműanyagok vannak hátra, és a kerekek, meg a teleszkópok. A kerekek és a telók az első keréken lévő arany színt kapják majd 2 réteg lakkal, jelenleg csak egy próbafestés nyomait viseli magán. A légszűrő és a dekli a gyári fekete színt kapják vissza. Hátra van még a matricázás de arra még nincs pontos elképzelésem. Annyit tudok, hogy nem akarom a matricákkal túldíszíteni a motort.
Kicsit megváltozott...
Most még szebb a másik oldalról
Az eddig eltelt idő alatt több mint ezer kilómétert tettem meg a mocival, mostmár hibamentesen. Nagyon jók a gázreakciói, továbbá 70-es létére meglepően keveset fogyaszt.
Az eddigi leghosszabb túrám egyhuzamban November 1.-én volt, akkor összesen kb. 80km-t tettem meg a kis gyösszel, mindenféle probléma nélkül. Az ülése kényelmes volt, nem fészkelődtem rajta, de a lábaknak lehetne kicsit nagyobb a hely. Nagyon könnyű tartani a forgalom ritmusát.
A fékek meglepően jók lettek az új fékpofákkal, nem néztem volna ki ezekből a pici dobokból, hogy ilyen fékhatásra képesek.
Kíváncsiságból egy autóval, és a benne lévő GPS-el lemértük a motor végsebességét, és a GPS meglepő 74Km/h-t mutatott, amikor már a leszabályozáshoz ért a moci.
A festésen kívül hátra van még az első telók felújítása. A hátsó keréknél történt oxigénes melegítés miatt tönkrementek a hajtóműnél lévő szimmeringek, ezért ott szivárog az olaj, és elég gyakran kell utántöltenem, így szimmeringeket is kell cserélnem, bár ezt anélkül is beterveztem a téli hónapokra, mert ártani nem árthat neki. A szimmeringek és a tömítések már meg is vannak, csak egy kis szabadidő kellene, hogy kicseréljem őket.
A szimmeringkészlet
És végül a tömítések
Nem hagy nyugodni egy másik dolog sem.
A fórumon, amit rendszeresen olvasok, sokan esküsznek a 6gramm körüli görgőkre, így vettem egy 6,5grammos garnitúrát, amit ki szeretnék próbálni a mociban.
Ha összességében kellemesebb lesz azokkal a használat, akkor maradnak, ha nem, megy vissza a 8,5grammos.
Vásárláskor úgy terveztem, hogy télen nem fogok motorozni, de nincs kedvem letenni, így most is azzal járok.
Ebben a hidegben kicsit nehezen indul, de ha bemelegszik, akkor már nincs vele gond.
A mihamarabbi bemelegedést ebben a hidegben a ventillátor szívónyílásának részleges letakarásával segítem, de csak nagyon rövid időre, nehogy túlhevüljön a moci.
Jelenleg tehát itt tartok. a jövőben is írok a fejleményekről és tapasztalatokról, remélem valaki hasznát veszi.
Folyt.köv.